|
2024-02-04 21:45:29, vasárnap
|
| |
| |
A TIZENKÉT HÓNAP - VERSEKKEL, SZÉP MESÉKKEL
I. A tizenkét hónap - Versek szép képekkel
SlidePlayer.hu
Link
Csukás István: JANUÁRI HÓ HULL
Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
Mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény.
Reviczky Gyula: TAVASZODIK - FEBRUÁR
Tavaszodik már az idő,
Beköszönt a napsugár.
Lelkem édes gondolatja
Fönt, a felleg honba jár.
Nem tudom, de olyan édes
Még a bánat is nekem,
Kék egével, napsugárral
A tavasz, ha megjelen...
Radnóti Miklós: MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa,
vad, vidám, kamaszfiús
Szellőkkel jár a fák alatt
S zajong a március.
A fázós rügy nem bújt ki még,
hálót se sző pók,
De futnak már a kiscsibék,
Sárgás aranygolyók.
Kormos István: KEREK ESZTENDŐ - ÁPRILIS
...Április! Esőt érlelő
Mindig felhőből bújsz elő!
Te is felhő vagy, csupa víz:
Ázik a rigó, fürj, fecske, csíz,
a rét s a réten a kiscsikó,
személyedben nincs semmi jó.
Fejünkre zuhogsz záporozva, aj,
Április, tavasz bolondja!..."
Csanádi Imre: MÁJUSDÍCSÉRŐ
Május,
mosolygó
békák torkát,
megoldó,
gyönygvirág-nyitogató,
cserebogár-zúgató.
Röptetsz
madarat,
meghozod
a nyarat,
pölyhös
fecskét,
fára cseresznyét.
Radnóti Miklós: JÚNIUS
Nézz csak körül, dél van és csodát látsz
az ég derűs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testű nagy szitakötő.
Erdélyi József: NYÁRI DAL - JÚLIUS
,,Csakhogy itt van, itt a nyár,
csakhogy engem itt talál:
csakhogy a tél s a tavasz,
nem vitt el az a ravasz.
Itt a nyár, itt a nyár,
egy üveg sör s egy pohár,
Itt van az asztalomon,
s iszok mint bölcs Salamon..."
Szabó Lőrinc: TÓPARTON - AUGUSZTUS
Ringó erdőben bujdosó nap,
itt a tó, fekszem csendesen,
a part ring, mintha vinne csónak,
a kék vizet nézegetem,
és most közelről még a fű is,
bármily kicsi és egyszerű is,
éppoly gyönyörű, mint a tónak
vizéből visszakacagó nap.
Weöres Sándor: A TANÉV NYITÁSKOR - SZEPTEMBER
,,Almát, körtét, szilvát,
szőlőt hoz a szeptember,
nekünk új tanévet,
tudja minden ember..."
Radnóti Miklós: OKTÓBER
Hűvös arany szél lobog,
le ülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
Hát lengeti a tengeri.
Bisztray Ádám: NOVEMBER KAPUI
,,November kapui meg nyílnak,
s beömlik rajtuk a köd, száraz völgyét,
vékonyka csemete fáit
áztatja késve jött eső..."
Csokonai Vitéz Mihály: TÉL - DECEMBER
No eljöttél valahára
Gyászos tél, a föld nyakára,
És az erszényt oldozod:
Együk most már munkánk bérét,
Igyuk saját testünk vérét,
Már az ínséget hozod.
Igazán, hogy minél rosszabb
A te részed, annál hosszabb
Életünkből majd fél rész
A te napjaidba vész..."
A TIZENKÉT HÓNAP - JANUÁRI MESE
Az előző szép versikékhez egy olyan mesét választottam, amely számomra sokat megmutat a teljes kisemmizettség, a sötétség, az életre való képtelenség, a depresszió és kilátástalanság állapotából. Mély gyászban lévő embereknél nagy kérdés, hogy tudnak-e újra az élethez kapcsolódni?
Ki tudnak-e zökkenni a teljes kilátástalanságból? Ez a mese megmutatja, hogy van remény, s ugyan el kell érni a mélypontot, de onnan aztán el lehet indulni fölfelé. A főhős ebben a folyamatban újra tudja értékelni az életet és ennek meglesznek az ajándékai.
Olvassátok, szeressétek!
A TIZENKÉT HÓNAP
Volt egyszer egy nagyon szegény özvegyasszony, és annak öt gyereke. Soha semmi jó nem érte a nap alatt. Még munka is ritkán akadt számára, csak hetente egyszer, amikor a módos szomszédasszony áthívta őt kenyeret dagasztani. Fáradságáért csak egy darab kenyeret kapott. A szegény asszony onnan mindig kovászos ujjakkal ment el. Hazaérve, tiszta vízzel lemosta kezéről a kovászt, felforralta a vizet, és valami levesféle lett belőle, amit azután a gyerekek megettek. Ezzel a levessel kellett beérniük egy álló hétig, amíg az anyjuk újból kenyeret dagasztott a gazdag szomszédnál, megjött kovászos ujjaival, és újból megfőzte nekik a levest.
A gazdag asszony gyerekei a töméntelen ennivalótól, zsíros falattól meg a pompásan megkelt kenyértől sem híztak meg, olyanok voltak, mint a szárított hal, a szegény asszony gyerekei meg gyarapodtak, kövéredtek, olyanok voltak, mint a márna. A gazdag asszony nem győzött csodálkozni rajtuk, és szóba hozta a dolgot barátnői előtt. Barátnői így feleltek:
- Azért gyarapodnak, kövérednek a szegény asszony porontyai, mert elviszi a gyerekeid szerencséjét az ujjain, elhordja az övéinek, s míg azok híznak, a tieid sorvadoznak, kornyadoznak.
A gazdag szomszédasszony elhitte, amit mondtak, és amikor újra elkövetkezett a kenyérsütés napja, nem eresztette el a szegény asszonyt kovászos ujjakkal, hanem arra kényszerítette, hogy jól lemossa a kezét, és így a szerencse az ő házában maradjon. A szegény asszony könnyes szemmel ment haza.
Mikor a gyerekei látták, hogy nincsen kovász az ujjain, sírva fakadtak. A ház egyik sarkában ríttak a kicsik, a másikban zokogott az anyjuk. Végül is megkeményítette szívét, erőt vett magán, és így szólt:
- Legyetek nyugodtak, gyerekeim, ne sírjatok, majd találok én nektek egy falatka kenyeret és elhozom, meglássátok.
Ajtóról ajtóra kopogtatott az asszony, amíg végül akadt valaki, aki vetett neki egy száraz kenyérvéget. Hazavitte, beáztatta, és szétosztotta a gyerekek között. Azok ettek, azután lefeküdtek és elaludtak. Az asszony azonban éjfélkor fogta magát, és nekivágott az éjszakának, csak hogy ne lássa a gyerekeit éhen pusztulni.
Ment, mendegélt a puszta sötétségben, amikor egy kis halom tetején világosságot látott derengeni, és arrafelé vette útját. Közelebb érve, egy sátort pillantott meg. Mennyezetéről hatalmas csillár lógott, amelyben tizenkét fáklyaláng égett, és az alján valami labdához hasonló gömbölyűség csüngött. Az asszony belépett a sátorba, és tizenkét legényt látott bent ülni, akik éppen arról tanakodtak, hogyan kellene véghezvinni egy bizonyos dolgot. A sátor kerek volt. A bejárattól jobbra három legény ült, a ruha nyitva a mellükön, kezükben zsenge füvek és virágzó ágak. Arrébb másik három, könyökig feltűrt ujjal, kabát nélkül, ők száraz kalászokat tartottak. Odébb ült még három legény, szőlőfürtökkel. Ezek mellett még három, akik hosszú bundát viseltek, amely nyakuktól a térdükig ért. Mikor a legények észrevették az asszonyt, megszólaltak:
- Isten hozta, nénémasszony, üljön le!
Az asszony köszönt és letelepedett. A legények megkérdezték, hogy mi járatban van. Az elárvult özvegy elpanaszolta nekik minden búját-baját. Mikor a legények megértették, hogy éhezik szegény, felállt a bundások közül az egyik, és odatálalt neki az asztalra. Az asszony jóízűen evett, és közben megfigyelte, hogy a legény sántít. Mikor jóllakott, a legények kikérdezték, hogy mi újság az emberlakta világban. Az asszony felelt nekik, ahogy tudott. Végül az a három, akinek nyitva volt a ruhája a mellén, azt kérdezte tőle:
- Hát aztán, nénémasszony, hogy is álltok ti az év hónapjaival? Milyennek látjátok a márciust, az áprilist meg a májust?
- Jó viszonyban vagyunk velük, fiaim - válaszolta az özvegyasszony -, legfőképpen pedig ezekkel a hónapokkal, mert ha megjönnek, kizöldülnek a hegyek, völgyek, a föld felékesíti magát sok-sok virággal, és olyan illat árad belőlük, hogy az ember újjáéled tőle. A madarak dalba fognak, és amikor a paraszt látja, hogy zöld már a határ, örül a szíve, és készíti a csűrt. Hiszen ha ezek után még panaszkodnánk márciusra, áprilisra meg májusra, tudom, hogy az Isten tüzet bocsátana ránk, és megégetne bennünket hálátlanságunkért.
Ekkor a három felgyűrt ujjú, kalászt tartó legény tette fel a kérdést:
- Szép, szép, de milyen szemmel nézitek a júniust, a júliust és az augusztust?
A szegény asszony nyomban ráfelelte:
- Ezekre a hónapokra sem lehet semmi panaszunk. A meleg, amit hoznak, megérleli a gabonát és minden gyümölcsöt. A parasztok ilyenkor aratják le, amit vetettek, a kertészek pedig begyűjtik a termést. Hát még a szegények mennyire kedvelik ezeket a hónapokat, mert akkortájt nincs szükségük a sok drága ruhára.
Most a szőlőfürtös legények vették át a szót:
- Hát aztán mit szóltok a szeptemberhez, október meg a novemberhez?
- Ó - felelte az asszony -, hiszen ilyenkor szüretelik az emberek a szőlőt, ilyenkor csinálják a bort! Aztán meg ezek a hónapok arra emlékeztetnek bennünket, hogy közeleg a tél, igyekezzünk fát, szenet, meleg holmit szerezni, hogy ne szenvedjünk a hidegtől.
Végül a bundás legények tették fel a kérdést.
- Jó, jó, no de a december, a január meg a február? Hogy is álltok ezekkel a hónapokkal?
- Hej, ezek a hónapok szeretnek csak bennünket igazán, mint ahogy mi is őket. Azt kérditek, miért? Halljátok hát: az ember telhetetlen, legszívesebben egész évben törné magát, csak hogy minél több pénzt szerezzen. De jönnek a téli hónapok, a tűzhely köré gyűjtenek bennünket, és megpihentetnek a nyár fáradalmai után. Mi, emberek szívesen látjuk őket, mert ők hozzák a vetésnövesztő, növénytermesztő esőt meg havat. Így hát, fiaim, valamennyi hónap jó, derekasan végzi mindegyik a munkáját, amit Isten reá bízott.
A legények összenéztek, és intettek egyik szőlőfürtös társuknak. Az kiment, és kisvártatva egy bedugaszolt kancsóval a kezében jött vissza. Átadta a szegény asszonynak, a legények pedig így szóltak hozzá:
- Fogja ezt a kancsót, nénémasszony, vigye haza, és nevelje fel gyermekeit.
Az asszony magához vette a kancsót, és örvendezve mondta:
- Kívánok nektek hosszú életet!
- Szerencsével járj, nénémasszony! - válaszolták a legények.
Az asszony felkerekedett, és még napkelte előtt hazaért. Gyermekei még aludtak. Leterített egy lepedőt, és ráborította a kancsó tartalmát. Hát mit lát? Színültig tele volt arannyal. Szegény majd megzavarodott az örömtől.
Reggelre kelve, egyenest a pékhez sietett, vásárolt öt-hat kenyeret és majd egy kiló sajtot. Felköltötte azután a gyerekeit, megmosdatta, kicsinosította őket, elmondatta velük az imát, utána pedig adott nekik kenyeret és sajtot. Ettek a kis jószágok, jól megtömték a bendőjüket. Azután az asszony vett egy zsák búzát, elvitte a malomba, megőröltette, kenyereket dagasztott, és elvitte a pékhez sütni.
Amint hazafelé tartott, vállán a gyúródeszkával, amelyen ott sorakoztak a kisült kenyerek, meglátta őt a gazdag szomszédasszony, és mindjárt sejtette, hogy valami történt. Utána szaladt, hogy kitudja, honnét vette a lisztet a dagasztáshoz. A szegény asszony, az a jámbor, elmondott neki mindent, úgy ahogy volt. Bezzeg a gazdag szomszédasszony megirigyelte a jó dolgát, és eltökélte magában, hogy ő is felkeresi azokat a legényeket. Éjjel, amikor a férje meg a gyerekei már aludtak, útnak eredt, és meg sem állt, amíg a sátort a tizenkét hónappal meg nem lelte. A legények köszöntötték:
- Hozta isten a szépasszonyt! Minek köszönhetjük ezt a nagy szerencsét?
- Szegény vagyok, azért jöttem, hogy segítsetek rajtam.
- Jól van - felelték a legények -, tán éhes vagy, enni kívánsz?
- Nem, köszönöm, nem vagyok éhes.
-Úgy, úgy - bólogattak a legények. - No és hogy megy a sorotok odakint az emberlakta világban?
- Cudarul, rosszabbul már nem is mehetne.
- Hát a hónapokkal hogy álltok?
- Hogy is állnánk? - zsémbelt az asszony. - Minden hónap új bosszúságot hoz. Alighogy augusztusban megszoktuk a meleget, nyakunkon a szeptember, az október, a november, hozzák a náthát, a hurutot, egyik embernek a tagjai szaggatnak, a másik prüszköl. Azután meg beköszöntének a téli hónapok, a december, a január meg a február, és mi majd megfagyunk. Az utcákon garmadában áll a hó, ki sem tudsz lépni a házból. Főként az a sánta február, az a főkolompos! (Szegény Február mindent hallott ám!) No, de mindez semmi a hóbortos március, április és májushoz képest! Ennek a háromnak sehogy sem fér a fejébe, hogy ők valójában a nyár hónapjai, úgy tesznek, mintha még a télhez tartoznának, és végül is kilenc hónapos telünk van! Még május elsején sem mehetünk ki a zöldbe, nem hempereghetünk a fűben. Azután újra itt a június, a július meg az augusztus, ezeknek az a rögeszméje, hogy saját verítékünkbe fullasszanak, és elepesszenek a hőségtől. Augusztus közepén, Mária-napon, majd megsülünk, és mikor aztán ráadásul a nyakunkba szakad egy jókora zivatar, tönkremegy a kötélen száradó tiszta ruha. Egy szó mint száz, a hónapok rontják meg az életünket.
Egy szó nem sok, annyit sem feleltek a legények, csak intettek a felgyűrt ujjú, kalászos legények közül a középsőnek, mire az eltűnt, és egy jól bedugaszolt korsóval tért vissza, amelyet ezekkel a szavakkal nyomott az asszony kezébe:
- Fogd ezt a korsót. Ha hazaértél vele, zárkózz be a szobádba, és borítsd ki a tartalmát. Útközben ki ne nyisd!
- Dehogy nyitom, dehogy nyitom - bizonykodott az asszony, és örvendezve indult hazafelé.
Még alig pitymallott, már otthon is volt. Magára zárta szobája ajtaját, a földre terített egy lepedőt, és ráborította a korsó tartalmát. Hogy mi volt benne? Kígyó kígyó hátán! Egyszeribe rávetették magukat az asszonyra, és elevenen felfalták.
Gyermekeit árván hagyta - így jár a rágalmazó!
A jámbor szegény asszonynak azonban felvitte az Isten a dolgát, gazdaggá tette, és gyermekeinek útját is elegyengette. Beteljesült rajtuk a kívánság, hogy ,,Szerencsével járj".
Devecsery László: EGYSZER VOLT...
Egyszer volt... hogy' is volt? Talán egyszer volt, hol nem volt! Ki tudja hol volt? Ki tudja hol van? Az üveghegyen innen? Az Óperenciás-tengeren túl? Ahol a kurta farkú malac túr?
Dehogy! Sem így, sem úgy! Völgyön innen, hegyen túl, hol sok szikla égbe szúr...
Induljunk el messzire, messzire, hagyjuk el a völgyet, kapaszkodjunk fel magasra, nagyon magasra. Sok-sok hegyet, óriási sziklát kell elhagynunk, amíg elérkezünk a Hónapok hegyéhez. Ne kérdezd, merre találod a térképen, hiszen nem árulhatom el senkinek. Még teneked sem!
Egyik hegy olyan, mint a másik. Miről ismerjük meg ezt a nevezetes helyet? Miről, miről..., különleges formájáról. Mitől olyan különleges? Fényképen vagy a valóságban láttál már hegyet és sziklát eleget. Magasak, hegyesek. Ez is magas, hegyes is. Igen ám, de az óriási hegycsúcs mellett tizenkét kisebb csúcs is emelkedik. Ráadásul, ha megérkeztél, s körülsétálsz a hegyoldalon, akkor egyik ámulatból a másikba esel.
Előbb azt érzed, lefagy a fejedről az a formás fülecskéd, s hozzá fúj a szél és hull a hó, a másik pillanatban enyhe szellő simogat, majd váratlanul pirossá válik az orrod a tűző naptól, a nagy melegtől, azután hűvös szél és köd ölel körül, s a következő pillanatban ismét hóembert építhetnél.
Mi ez a varázslat? Egyszerű a magyarázat: a tizenkét hónap négy évszakot varázsol körénk. Lakásuk körül is mindig ott a tavasz, a nyár, az ősz és a tél, vagyis az
évszakok...
Nézd, a TAVASZ erre jár:
huncut, pajkos kicsi lány.
Szoknya lebben, szellő száll,
jót kacag - és meg-megáll.
Ébresztgeti a Napot,
kancsóból hint harmatot.
Ezerszínű lesz a rét:
ráteríti köntösét.
Virág nyílik, rügy fakad,
minden él az ég alatt.
Ajtó koppan, vendég jön:
illendően beköszön!
Meleget hoz NYÁR-LEGÉNY,
szelíd esőt hint a szél.
Almát, körtét melenget,
eperszemet szemezget.
Aranytenger a vidék,
hullámzik a messzeség.
Búzaszemek megértek:
- Munkára fel, legények!
Patakparton víg a nyár,
ki teheti odajár.
Fürdik, játszik nagyokat,
amíg az ősz kopogtat.
Kedves apó, ez az ŐSZ,
ő is köztünk elidőz.
Szőlőt érlel, szüretel,
emberekkel ünnepel.
Ecsetet vesz kezébe,
azt vette a fejébe,
színt fest minden levélre,
így megy a tél elébe.
Hullanak a levelek,
meg is szólal: - Elmegyek,
mert a TÉL már közeleg:
nagyszakállú, ősz, öreg.
Szakállából hull a hó,
fehér öröm: csudajó!
A hóember nem fázik,
lyukas pipán pipázik.
A madár-nép didereg,
egy picit sem csicsereg.
Jégcsapok az ereszen:
összebújnak hidegen.
Csillog-villog a világ,
s ablakon a jégvirág;
a fák ágán dér-levél,
havat hoz az esti szél.
A tizenkét hegycsúcs alatt tehát a tizenkét testvér lakása rejtőzik.
Január délceg, fiatal fiú. Odabent csupa-csupa fehér minden. Ablakán jégvirágok nyílnak, ereszén jégcsapok erdeje okasodik. Ruhája fehér, arca piros. Kéményében hideg szelek muzsikálnak, s hófúvás kavarog háza körül.
Február kedves, mosolygós, csípős nyelvű lány. Világoskék ruhát visel, szoknyája mellett szelek suhognak. A hófelhők mögül, melyek a csúcs körül laknak, néha már előbukkan a Nap.
Március-leány sárgászöld színekkel díszítette szállását, s önmagát. Intésére langyos, könnyű fény köszönt ránk, s az ágakra rügyek szaladnak.
A szomszédságból mindig nevetés, móka, kacagás hallatszik. Április, akit a testvérei csak Ápri Julisnak hívnak, vidám és kiszámíthatatlan. Üde zölddel borít be mindent: házat, fákat, mezőt és rétet.
A tavasz két leányát alig-alig győzi nevelgetni, tanítgatni fiútestvérük: Május. Ő már majdnem komoly férfiember, s ezt sötétzöld öltözetével is bizonyítani szeretné.
Odébb a nyár: Június vidám sárgában, Július narancsszínnel, Augusztus pirosas sárgával, mindannyian a Nap ragyogásával. A három hegycsúcsot is mindig fény ragyogja be.
A fény és a ragyogás mellett, kicsit odébb a komor ősz lakik: Szeptember, világos barnán, Október szürkén, ködbundában, November sötétbarna kabátban.
Kit is felejtettem el? Senkit, most következik a vén, kedves, öreg apóka: December, mintha sötétkék kristályok csillognának körülötte. Havat, szelet, hideget és meghitt ünnepeket hoz nekünk.
Az évszakok velünk laknak, s mi is ővelük.
ÉVSZAK TÜNDÉREK ÉS A TIZENKÉT HÓNAP MESÉJE
Ennek a mesének nem tudom a szerzőjét, ezen az oldalon találtam és megtetszett!
Volt egyszer egy hatalmas erdő, az erdőben négy házacska. Az egyikben élt a Tavasz tündér, a másikban Nyár tündér, a harmadikban Ősz tündér és a negyedikben Tél tündér.
Szép háza volt mind a négy tündérnek, de néha nagyon egyedül érezték magukat. Sokszor gondoltak arra, milyen jó lenne, ha lakna velük valaki.
Nem tudtak arról, hogy az erdő mélyén tizenkét testvér él, a tizenkét hónap: Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December.
A testvérek naphosszat csak üldögéltek és azt tervezgették, hogyan építsenek maguknak házat. Kicsit lusták voltak, így mindig csak halogatták az építkezést.
Egy szép napon aztán végre felkerekedtek, elindultak, hogy kiválasszák az erdőben a megfelelő helyet, ahol felépítik a házukat.
Elöl ment Január, utána Február, majd Március, őt követte Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és végül December.
Mentek, mentek, és nemsokára megláttak egy házat. Tetszett nekik a ház, látták, hogy jó tágas. Megbeszélték, megkérdezik, hogy nem lakhatnának-e ők is itt?
Bekopogtak, Tavasz tündér nyitott ajtót.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a tizenkét hónap: Január, Február, Március, Április, Május, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November és December. Látjuk, szép nagy házad van, nem lakhatnánk mi is itt veled?
- Jó napot tizenkét hónap! Én Tavasz tündér vagyok! Szívesen befogadnálak benneteket, de csak hárman fértek el. Azok lakhatnak itt, akik virágzó fákat, friss zöld füvet adnak az embereknek. Március, Április és Május boldogan költöztek be Tavasz tündérhez, hiszen ők hozzák a Földre a langyos szellőt, az első nyíló virágokat, a melengető napsugarakat.
Elköszöntek egymástól és a kilenc testvér tovább indult: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December.
Hamarosan egy újabb házhoz értek. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a kilenc hónap: Január, Február, Június, Július, Augusztus, Szeptember, Október, November, December. Szép házad van, nem lakhatnánk itt veled?
- Jó napot kilenc hónap! Én Nyár tündér vagyok! Hármat közületek szívesen befogadok, akik
forróságot, sok gyümölcsöt, zöldséget hoznak az embereknek.
- Mi adjuk mindezt az embereknek - mondta Június, Július és Augusztus.
Be is költöztek a házba. Már csak hatan mentek tovább: Január, Február, Szeptember, Október, November, December.
Hamarosan Ősz tündér házához értek. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk! Mi vagyunk a hat hónap! Január, Február, Szeptember, Október, November,
December. Beköltözhetnénk hozzád a házadba?
- Jó napot hat hónap, én Ősz tündér vagyok! Hárman beköltözhettek, de csak azok, akik szőlőt, diót, tököt, de hűvös szeleket is hoznak az embereknek.
- Mi vagyunk azok! - mondta Szeptember, Október és November.
Ők is beköltöztek és már csak hárman mentek tovább: Január, Február és December.
Nem sok időbe telt és rátaláltak Tél tündér házára. Bekopogtak.
- Jó napot kívánunk, mi vagyunk a három hónap: Január, Február, December. Beköltözhetnénk a szép nagy házadba mi is?
- Jó napot három hónap, én Tél tündér vagyok! Beköltözhettek hozzám, ha hideget, havat, jeget hoztok az embereknek.
- Mi hozzuk a fagyot, a ködöt, a zord időt a Földre - örvendezett Január, Február és December.
Így aztán mind a tizenkét hónap otthonra talált:
Tavasz tündérnél - Március, Április és Május,
Nyár tündérnél - Június, Július és Augusztus,
Ősz tündérnél - Szeptember, Október és November,
Tél tündérnél - Január, Február és December.
Pataki Edit: MESE A NÉGY TESTVÉRRŐL
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: egy fiú és három lány. Tél, Tavasz, Nyár és Ősz volt a nevük.
Öreg szüleik: Év Apó és Év Anyó egyformán szerették őket, igazságosan osztották szét közöttük minden vagyonukat: az évet, három-három hónapot adtak mindegyiküknek.
Tél volt a legidősebb a testvérek között, az egyetlen fiú, hamar megszokta, hogy erősebb húgainál. Már december közepére mindent megfagyasztott maga körül.
Szerette a szépséget, a tisztaságot: fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg, ne hasonlítsanak egymásra. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra. Óriási jégcsapokat növesztett a házak ereszére, a barlangok bejáratára. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket. Decemberben fehér karácsonnyal kedveskedett az erre áhítozóknak.
Napsütéses délutánokon Tél kis barátnőjével, Sugárkával, kicsalta a gyerekeket, hóembert épített velük, hócsatákat rendezett közöttük, korcsolyaversenyeket a befagyott vizeken, szánkózást a domboldalakon. A fázós apróságok is kimelegedtek a téli játékokban.
Januárban vészterhes felhőkkel takarta el az eget, de még februárban is szaporította a hóakadá-lyokat úttalanná vált utakon, korcsolyapályává változtatva a járdát. Kiéheztette a vadakat, a madarakat, s bizony megfagytak a vigyázatlan rovarok, ha nem bújtak eléggé mélyre az avarban, fakéregben.
Tél tombolása megszelídült, mikor március elején szépséges húgával, a nevetős szemű Tavasszal találkozott.
- Elfáradtam, kishúgom! - panaszkodott neki, és fagyos puszit lehelt rózsás arcocskájára, átadta neki Ősz üdvözletét.
- Jól dolgoztál, bátyuskám - melengette meg bátyját Tavasz játékos jókedvében. - Pihentetted a magvakat, puha hótakaróval fedted be az őszi vetéseket, engedted az állatoknak, hogy téli álmot aludjanak.
- Ügyelj majd a medvebocsokra, ha előmerészkednek! Nagyon picikék! - búcsúzott Tél húgocská-jától, de a hegycsúcsokról nem húzódott vissza. Egy-két kemény faggyal márciusban, de még májusban is visszalátogatott a kertekbe, megdermesztve barackfák, mandulák virágait, pedig csak húgocskáját szerette volna viszontlátni.
Mikor Tavasz egyedül maradt, Napocska segítségét kérte. Először a vastag hóbundát vékonyították meg, aztán egyre kisebbekre zsugorították a makacs hófoltokat. Az eddig tiszta fehérséget körben a világon a sár vigasztalan feketesége váltotta fel.
Tavasz Napocska tüzével külön felmelengetett minden magvacskát, minden ágacskát. Apró kis csírák, hajtások dugták ki kíváncsi fejecskéjüket a még didergő földből, aztán szinte szemlátomást nőttek a cirógató sugarakban.
A fák és bokrok rügyeket fakasztottak, ezekből levelecskék és virágocskák pattantak ki, de születtek virágok és levelek az eddig csupasz földön is.
Tél fehérsége és a sár feketesége után alig néhány nappal színpompába öltözött a világ: pirosban, sárgában, fehérben, kékben tündököltek a virágok, zöld színt öltött a környezet, és ez az ég kékségével a végtelenné tágult látóhatár peremén találkozott, össze is olvadt vele. Fűszálakon harmat szivárványlott, katicabogár itta szomjasan.
A hóban tisztára fürdetett fák és bokrok ismét csodálatos ruhát öltöttek: fehérben ékeskedett a meggy, a cseresznye, a szilva, a kökény, mintha mindannyian lakodalmukra készülő menyasszonyok lennének a rózsaszínbe, kékeslilába bújt koszorúslányok: a barackok, az almák és a körték között.
Az ünnep fenségéhez méltóan virágillat áradt a levegőben: minden és mindenki felszabadult, ujjongott. Madarak daloltak, méhek döngicséltek, megköszönték Télnek, hogy kipihenhették magukat, Tavasznak pedig életük szépségét.
Tavasz megérlelte első gyümölcseit: az epret, a cseresznyét, és bő termést ígért a földeken, a veteményesekben is. Fejesedett a saláta, gömbölyödött a retek, nőtt a hagyma, hogy vitaminnal gazdagítsák az embereket.
- Máris megjöttél, testvérkém? - fogadta kedvesen idősebb húgát Tavasz, miközben ki se látszott a munkából. - Pedig jócskán maradt még tennivalóm.
- Sokat dolgoztál, nővérkém - üdvözölte őt elismeréssel Nyár. - Csacsogással, csicsergéssel teltek meg a madárfészkek, kölykök növekednek az odúkban, kotorékokban; a föld alatt és a föld felett, a fák lombkoronájának magasában és tavaknak, folyóknak mélyében is pezseg az élet. Csodálatosan pompáznak a virágok. Nem megszázszoroztad, hanem megezerszerezted a magvakat, a gyümölcsöt, most már csak rajtam áll, mekkorára növelem őket.
- Aztán ne sokat heveskedj, hugicám, mert gyorsan összeaszalod, amit én életerősnek indítottam! - búcsúzott könnyű puszival Tavasz, közben átadta testvérük, Tél üdvözletét.
Nyár felnevelte a kétlábú és négylábú apróságok többségét, megérlelte és aratásra engedte át a gabonát, szabadságra küldte az óvodásokat és az iskolásokat.
Kikapcsolódókkal, kirándulókkal töltötte meg a vízpartokat, a strandokat, a hegyeket és a völgyeket, az erdőket és a lugasokat. A fák és a bokrok ontották gyümölcsüket, a tövek termésüket: a barack, az alma, a körte, a szilva, a görög- és a sárgadinnye mézédesre ért. Paprika, paradicsom, tök, uborka, borsó, bab gazdagította a kínálatot.
- Sokat dolgoztál, nővérkém! - köszöntötte őt elismeréssel Ősz. - Segítettél a virágoknak, hogy illatosak, színesek maradjanak, hogy szépségükben pompázzanak, segítettél a gyümölcsöknek, a terméseknek, hogy ízesek, vitamindúsak legyenek, segítettél a magvaknak kihordani-megérlelni ezerszeres terhüket. Vadászni tanítottad a négylábúak kölykeit, repülni és élelmet keresni a madárfiókát, nekem gazdag tárházat hagysz, hogy a betakarítást megkönnyíthessem.
- Vigyázz a költöző madarakra, de a vándorokra is! - búcsúzott tőle Nyár, és átadta neki Tavasz üzenetét. - Erősítsd még meg az apróságokat! Mielőtt elmennél, segíts az itt maradóknak sűrű tollazatot, vastag bundát ölteniük! Nehogy sokat sírdogálj, legyen idő betakarítani a termést, felkészíteni Tél bátyánk látogatására a termőföldeket!
Ősz nyári meleggel, derűs napsütéssel köszöntött be, vidám szüretelőkkel, gyümölcsszedőkkel töltötte meg a kerteket, hegyoldalakat. Emberek és gépek serénykedtek a földeken, hordták kamrájukba, csűrjükbe, pajtájukba a termést. Tücskök cirpelése zengte be az éjszakákat.
Színpompás ruhát öltött a környezet: az eddig zöld levelek bíborrá, arannyá, csodabarnává váltak. Gazdagon illatoztak a kertek, túlérett gyümölcsöket lakmároztak madarak, bogarak, gyűjtögethettek téli raktárjukba mókusok, hörcsögök, sünök, méhek, hangyák.
Aztán Ősz elszomorodott, sajnálta, hogy a virágokat nem őrizheti meg. Sokat sírt, az utakat sártengerré változtatta. A fák és bokrok minden levelüket lehullatták, csontvázcsupaszon dideregtek, csak a fenyők várakoztak a télre örökzöld szépségükben. Fűszálakra dér dermedt, köd szűkítette össze a látóhatárt.
- Sokat dolgoztál, kicsi húgocskám! - köszöntötte Őszt Tél hideg ölelésével, de gyorsan letörölte arcocskájáról a könnyeket, mielőtt odafagytak volna. - Vastag avart biztosítottál, hogy a rovarok elbújhassanak, mélybe hullajtottad a magvakat, hogy téli pihenésük után jövőre is ezerszeresen fizessenek. Segítettél az embereknek, hogy betakarítsák a termést, hogy gondoskodjanak tűzrevalójukról. Te is megérdemled a pihenést.
- Úgy gondolod, bátyó? - kérdezte Ősz, és kivételesen nem kötözködött vele, mert nagyon elfáradt az eltelt három hónap szorgoskodásában. Átadta testvérének Nyár üdvözletét. - Azért egy kicsit szívesen maradok még, hagyjuk meg az élőlényeknek a melengető napsütés ajándékát!
Tél nem mondott ellent kedvenc kishúgának, átengedett néhány hetet, hogy még kedvére tevékenykedhessék. Bágyadt napsugárral búcsúzott Ősz, sok élőlény hálálkodott érte. A növények megköszönték Nyárnak és Ősznek gyümölcseiket, terméseiket, az állatok is kölykeiket, fiókáikat. Kéréssel fordultak Télhez: vigyázzon álmukra, pihenésükre.
December végére Tél mindent megfagyasztott maga körül. Fehérbe öltöztette kopár környezetét. A hópihéket aprólékos munkával egyenként formálta meg. Csipkedíszes menyasszonyi ruhát varázsolt minden fára, bokorra, vezetékre. Jégpáncélba burkolta a folyókat, tavakat, hóbunda alá rejtette az őszi vetéseket.
Még azok is, akik szerették Telet, miközben ajándékait élvezték, örültek neki, hogy utána Tavasz is, Nyár is, Ősz is következik.
- Alig találkozunk, mégis ugyanazért, ugyanazokért dolgozunk mind a négyen - sóhajtott Tél, mikor három kishúgára gondolt, és a legidősebbre, Tavaszra várt.
Év Anyó és Év Apó jogosan lehet büszke négy munkás gyermekére.
Zelk Zoltán: ÚJ MESE A NÉGY VÁNDORRÓL
Minden évben egyszer, túl a világvégen, találkozik a négy testvér a világvégi réten.
Emlékeztek rá még, ki ez a négy testvér: a négy évszak, a Tavasz és Nyár, aztán az Ősz és Tél.
Fáradtan leülnek, hosszan beszélgetnek, mit vetettek, mit arattak, mi jót-rosszat tettek. Odagyűl köréjük Nap, Hold, csillag, szellő, s őket hallgatja a megpihenő felhő. Hallgassátok ti is, vajon mit beszéltek, szellő, felhő mondta nékem, s továbbmondom néktek.
Először a Tavasz szólalt meg; kíváncsian hallgatták őt idősebb testvérei:
- Hegy tetején hóba tűztem hóvirágot, fel is vidítottam vele a világot. Aztán ibolyával hímeztem a rétet, lila fejét fordította mindahány, az égnek. Ibolya elhervadt, gólyahírt ültettem, Afrikába a fecskéknek szellővel üzentem: Fecskék népét várja eresz alatt fészek s a gólyákat békás tavak, háztetőn kémények. Mire megérkeztek vidáman, gyors szárnnyal, tele volt már erdő, mező, minden kert virággal. Pirosra festettem zöldellő cseresznyét, de még a meggynek is jutott egy kis piros festék...
Tavasz után a Nyár kezdett el beszélni, kíváncsian, szeretettel hallgatták testvérei.
- A pünkösdi rózsa hervadt már a kertben, mikor napsütéssel én is megérkeztem. Nem tudom, milyen nap volt, talán csütörtök... mindenki azt kiabálta: ,,Hoztál-e gyümölcsöt?" Majd az Ősz - feleltem - , ő hoz majd gyümölcsöt, de azért meglátjátok, hogy nékem is örültök. Hoztam nyári záport, hízzanak a kertek, borsót, babot, karalábét egyen öreg, gyermek. És hogy ne maradjon senki, senki éhen, vígan szaladjon a kés kövér kenyérben, aratásra értek a búzakalászok, sütöttek a búzalisztből kenyeret, kalácsot. A tücsök a réten, madarak a fákon mind azt énekelték: ,,Szép az élet nyáron..."
A Nyár után az Ősz kezdett el beszélni, őneki is volt ám bőven mit mesélni. Hallgatták mindnyájan, talán fel is írták: mi minden jót hozott az Ősz, körtét, almát, szilvát. Barackot és szőlőt... És hogy baj ne érje: a fecskéket, hogy elmentek, tengerig kísérte...
Az Ősz után a Tél kezdett el beszélni, hallgatták is kíváncsian őt ifjabb testvérei. Mindegyik szavára ámulva figyeltek: hóval őrizte a vetést, a didergő kertet. Hogy a fa ne álljon csúnya, üres ággal, földíszítette szép, ezüst zúzmarával...
Elmondták egymásnak, hogy mi mindent tettek, aztán elbúcsúztak, s újból vándorútra keltek.
Megtekinthető ITT
Link
Végül egy régi szép videóval zárom a bejegyzést, amit kis hazánkban is lehetett látni "A Tizenkét hónap" címmel. A film a világ legszebb tündérmeséi sorozat tagja. Az 1980-ban bemutatott japán-szovjet animációs játékfilmet Magyarországon 1982. április 22-én mutatták be a mozik, forgalmazója a MOKÉP volt. Magyarországon kívül eljutott Franciaországba, Spanyolországba, Olaszországba, Németországba és Lengyelországba, és még sok más helyre is.
TIZENKÉT HÓNAP - FILM (1980)
Ánya az erdő mellett él mostohaanyjával és mostohatestvérével, akik nem bánnak vele valami jól, nem családtagnak, hanem inkább cselédnek tekintik. Ánya egyedül az erdei állatokkal barátkozik. A történet télen kezdődik. Ánya rőzséért megy az erdőbe, közben találkozik egy katonával, aki viszont a legszebb fenyőt keresi az erdőben, mert a királynő ezt az utasítást adta neki. De persze segít a kislánynak a munkában. Hálából Ánya megmutatja neki a szerinte legszebb fenyőt.
A királynő egy beképzelt, nem túl okos kislány, akinek a kegyelem és a hóhérkézre adás közötti különbséget csupán a szótagszámok jelentik. A kedvenc hónapja az április, amikor is a hóvirág nyílik. Nagyon megtetszik neki egy könyvben ez a virág, ezért parancsba adja, hogy másnap egy kosár hóvirág legyen az asztalán. Aki megszerzi a virágot, az jutalomban részesül. Ez persze teljességgel lehetetlen, hiszen tél van.
A felhívásról Ánya mostohája is tudomást szerez, aki a hatalmas jutalom reményében Ányát küldi el, hogy szedjen hóvirágot. Ánya elindul a hatalmas hóviharban, hamarosan fényt pillant meg és elindul felé. Itt találkozik néhány "emberrel", akikről azt hiszi, hogy favágók. Megengedik neki, hogy megmelegedjen a tűznél, Ánya pedig elmondja nekik, hogy mi járatban van. A favágóknak hitt "emberek" bemutatkoznak: ők a 12 hónap. Ők már mind ismerik Ányát, és úgy döntenek, hogy segítenek neki: ajándékoznak neki egy csöppnyi tavaszt.
Egy teljes óráig elmúlik a hóvihar, zöldellnek a fák, nyílnak a virágok. Így Ánya tud hóvirágot szedni. Április egy gyűrűt ajándékoz a lánynak, ha bajban van, akkor egy versikét kell elmondania, és a hónapok segítenek neki. Ám miközben Ánya otthon alszik, mostohatestvére ellopja tőle a gyűrűt. Majd a mostoha és a lánya elviszik a királynőnek a hóvirágot... A többit megtudhatjátok, ha megnézitek a videót.
Link
GYÖNYÖRŰ IDÉZETEK - videó
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Évszakok |
|
|
|
Címkék: szorgoskodásában, megkönnyíthessem, visszalátogatott, megezerszerezted, kiszámíthatatlan, kikapcsolódókkal, korcsolyapályává, megszázszoroztad, beköltözhetnénk, szomszédasszony, megkeményítette, franciaországba, lengyelországba, spanyolországba, előmerészkednek, mostohatestvére, növénytermesztő, gyűjtögethettek, lombkoronájának, veteményesekben, kilátástalanság, tűzrevalójukról, mostohaanyjával, beköltözhettek, megtudhatjátok, felmelengetett, hempereghetünk, szomszédságból, gyúródeszkával, szivárványlott, koszorúslányok, megfagyasztott, mindegyiküknek, kicsinosította, gondoskodjanak, narancsszínnel, tizenkét hónap, nagy lehetőség, pillanatra költő, hóra íródik, közös költemény, felleg honba, fázós rügy, csermelynek arany, fényes levegőbe, lustán hősködő, part ring, föld nyakára, erszényt oldozod, ínséget hozod, előző szép, olyan mesét, TIZENKÉT HÓNAP, SZÉP MESÉKKEL, Csukás István, JANUÁRI HÓ HULL, Reviczky Gyula, Radnóti Miklós, Kormos István, KEREK ESZTENDŐ, Csanádi Imre, Erdélyi József, NYÁRI DAL, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, TANÉV NYITÁSKOR, Bisztray Ádám, NOVEMBER KAPUI, Csokonai Vitéz Mihály, JANUÁRI MESE, Szegény Február, Devecsery László, EGYSZER VOLT…, Ápri Julisnak, ÉVSZAK TÜNDÉREK ÉS TIZENKÉT HÓNAP MESÉJE, Hamarosan Ősz, Pataki Edit, MESE NÉGY TESTVÉRRŐL, Mikor Tavasz, Tavasz Napocska, Aztán Ősz, Őszt Tél, Zelk Zoltán, MESE NÉGY VÁNDORRÓL, Megtekinthető ITT, Hálából Ánya, GYÖNYÖRŰ IDÉZETEK,
|
|
Offline
